Mosolyaink árnyékában észrevétlen bújnak meg emlékeink ráncai.

Lassan, a mélyben, a konyhába kúszik egy kósza gondolat.
– Hogy érted? – A lényeg. Hogy már magad sem tudod.
S nem félted többé, hogy másnap már nem fogom…
Ugye hallod? – a hangod – Vagy csak a semmit markolom?!

A valóság csak a képzeletemben létezik.

Nem vitás; előszeretettel félünk mindentől, ami jó, és cselekszünk bátran balgaságokat.

…porból lettem, porrá leszek, lábam nyomát elfújja a szél…