Gyűrödten ébredtél és szótlanul. Arcod beszédesebb volt mindennél. Nem csupán az éjszakáról volt szó. Sokkal többről annál. Hiszen minden úgy történt, ahogyan megálmodtuk. Kiskifli-nagykifli, mint a nagy könyvben. Végtelen izgatottság és béke minden érintés. Csak van, amit nehéz feledni. Ami hajszol, nem hagy nyugodni éjszakákon át. Vonalat húz közéd és közém. Azt mondatja veled, hogy te van és én és nem mi. Pedig jól tudod, hogy egyszer minden ágyat bevetnek. S mit nem adnál azért, ha végigsimíthatnád a lepedő makulátlan tengerét, melyet majd este kíméletlenül összegyűr a vágy. De addig vajon hány bevetetlen ágynak fordítasz hátat?
¶ eszmélet
Már egy órája vonaglott az ágyon. Fejét a párnába fúrta. Kezével görcsösen belemarkolt a lepedőbe, s úgy szorította, hogy az már fájt. Tekintetét a plafonra szegezte, visszatartotta a lélegzetét, s a lábával rúgott egyet. Teste percről-percre gyengébb és erőtlenebb lett. Arca lassan kifakult. Megpróbált felállni, de esetlenül rogyott le a földre. Hátát az ágynak támasztotta és körülnézett. Már nem voltak színek, csak torz formák. Egyre zajosabb lett a kép, majd kisvártatva elszakadt a film.
Lassan, hangtalanul bújt ki a paplan alól, a kilincset óvatosan lenyomva surrant ki a résnyire nyitott ajtón. Éppen hogy csak hallani lehetett, ahogy meztelen talpa a konyha kövéhez ér. Vizet engedett egy pohárba, hogy enyhítse szomját, majd visszasietett. Útközben néhány porszem ragadt a talpára, melyek közül a bátrabbak még az utolsó pillanatban elrugaszkodtak és a földet érés után begurultak az ágy alá. Ott aztán izgatottan mesélték a zajra felijedő álmos porcicáknak kalandos utazásuk történetét.