félperces szösszenetek, egyebek

Kissé kelletlenül ugyan, de egy apró lyukat talált magának a nap a lusta felhők szedett-vedett szőnyegén. Egy kicsiny rést, amit még nem foltozott be az ősz. S ezen az apró résen vékony napsugarak szaladtak a föld felé egymással kergetőzve. Így történhetett, hogy azon a délutánon egy kósza, kíváncsi fénysugár lesett be a sötétítő függöny nehéz szövetei között. Végigsimogatta a süppedős szőnyeg színes mintáit, majd egy kicsit szemügyre vette a kanapé faragott lábát. Aztán felugrott az ágyra és megcsiklandozott egy alvó barna plüssmackót, mely álmában elmosolyodott kicsit. De nem időzött el ott sem sokáig. Egy szökkenéssel az asztalon termett és elnyújtózott a fényes lakkozott felületen, színes ceruzák társaságában. Viszont ott sem érezte igazán jól magát. Minden erejét összeszedve ugrott hát egy nagyot és a falon logót kép színes virágkelyhében találta magát. Azt mondják végül ott halványodott el. Vagy talán csak a virág kezdett el ragyogni? Már nem tudni biztosan. De annyi bizonyos, hogy ő volt annak az ősznek az utolsó igazi napsugara, mely még szívében hordozta a nyár melegét.

§57 · 2009 november 11, 23:59 · félperces · (na ehhez szólj hozzá) · Címke: , , , ·


Bé már fél órája kutakodott valami után, fel s alá rohangálva a lakásban. Kihúzott minden fiókot, belenézett minden poros tetejű papírdobozva, de még mindig nem találta amit keresett. Nyomában álmos tárgyak pislogtak zavartan a szőnyegen szerteszét. A szekrény mélyén aztán egy zörgős ám puha zacskót megtapogatva elmosolyodott. Óvatosan kibontotta és magához ölelte a benne rejlő barna plüssmackót. Lehúnyta szemét és halkan sóhajtott egyet…

Néha meg kell állnunk egy pillanatra és visszanézni, hogy honnan jöttünk és miről álmodoztunk, amikor még a határ a csillagos ég volt. Álmaink, mint plüssmackók rejtőznek sötét szekrényeink mélyén. Plüssmackók, amikhez nem is oly rég még annyira ragaszkodtunk. Volt idő, amikor még nem tudtuk elképzelni, hogy bárhová is nélkülök menjünk. Aztán ez persze idővel megkopott. A mackók felköltöztek az íróasztalokra, polcokra, bevetett ágyak párnái közé, s irántuk való ragaszkodásunk lassan feledésbe merült…

§75 · 2009 július 19, 17:35 · félperces · (na ehhez szólj hozzá) · Címke: , , ·


…már ősz volt. Hamisítatlan álmos, csípős őszi reggel. Az út szélén állt. Bal kezét a nadrágja zsebében melegítette. A jobban egy cigit morzsolgatott, de nem gyújtotta meg. Tekintete a távolba meredt. Nem messze egy fa ágán holló károgott. Rekedt hangja fájdalmasan hasított bele a hűvös, párás levegőbe. Felnézett rá. Egy pillanatig nézték egymást, majd a madár felreppent. Nyomában megremegtek a dermedt levelek. Haját a füle mögé simította majd megindult kifelé a városból. Egy fekete autó suhant el mellette. A hátsó ülésen a kisgyerek mackót szorongatva, az orrát az üveghez nyomva még látta ahogyan fázósan felhajtja kabátja gallérját, miközben hajába bele-belekap a szél…

§158 · 2007 december 13, 00:39 · félperces · (na ehhez szólj hozzá) · Címke: , , , , , ·