– Játszunk? – kérdezi bé és mielőtt még igennel felelnék már veszi is elő a dobozt. Kihajtja a táblát és felrakja a bábukat; egyet neki, egyet nekem.
– Új szabály van – mondja és közben huncutan mosolyog –; ha én dobok, te lépsz, ha te dobsz, én lépek. Te az én bábumat mozgatod, én a tiédet.
– Rendben – felelem, majd tovább folytatja.
– Hatosra újra kell dobnod. Ha utolérlek, akkor kimaradsz. Itt a start.
– De hol a cél? – kérdem.
– Cél? – néz rám kérdőn – Cél az nincs. A cél az, hogy együtt lépjünk, olyan közel, amennyire csak lehet. Ha nagyon lemaradsz, akkor nincs több dobásod és vége a játéknak.
– És akkor újrakezdjük? – kíváncsiskodom.
– Talán igen – feleli, majd egy pillanatig hezitál –, de másik bábukkal. – majd eldobja a dobókockát és rám néz – Én már dobtam. Te jössz!