Nyár volt. Tikkasztó hőség. Homlokán gyöngyözött az izzadtság. Már fél órája sétált az utcán mire végre talált egy fagylaltárust. Három gombóc vaníliát vett. Ez volt a kedvence. A nap sugarai fényesre nyaldosták a gombócokat, míg ő hősiesen próbált lépést tartani velük. Minden igyekezetének ellenére néhol átbukott az olvadt nedű a tölcsér peremén. Ajkaival utána kapott. Hangosan reccsent az ostya. De mind hiába, még így sem tudta elkerülni, hogy a fagylalt a kezére folyjon. Minden porcikájában gyűlölte ezt. Nem sok olyan dolog volt a világon amit jobban utált, mint amikor összeragadnak az ujjai. Aztán eszébe jutott, hogy ha megpróbálja zsebkendővel letörölni őket, akkor a puha papír darabkái beleragadhatnak a ragacsba. Undorral dobta be a tölcsért a legközelebbi kukába, majd a következő sarkon jobbra fordult. A fagylalt még egy rövid ideig hősiesen próbált küzdeni a meleggel a szemetes mélyén, majd végül feladta.