Az az este valahogy más volt. Sétáltunk a folyóparton, bele az éjszakába, a végtelenbe és közben szikrázott körülöttünk a levegő. Belebújtál az ingujjamba, én pedig összekócoltalak. Úgy mosolyogtál, mintha nem lenne holnap, s szavaid oly önfeledten vesztek bele az éj sötétjébe… De aztán reggel lett. Hűvös, józanító reggel. Csak néztem a felhőket, amint sorakoznak az égen és nekem te voltál a szivárvány a szürkeségben. De amilyen gyorsan jöttél, olyan sebesen illantál el. Hangodat elnyomta a mennydörgés, az illatodat elmosta az eső…