Ott feküdtek ártatlanul, szorosan egymás mellett a plafont bámulva. Újra és újra megszámolták a mennyezet apró repedéseit. Napjában többször is. Akkor is éppen ezzel voltak elfoglalva, amikor belépett a konyhába. Sietve felkapta a kulcsomót az asztalról és táskájába dobta hanyag mozdulattal. Bal kezével a fehér porcelán felé nyúlt. Édes tekintetek követték minden rezzenését. Úgy választotta ki egyiküket, hogy közben rájuk sem nézett. Az pedig izgatottan fészkelődött meleg ujjbegyei között míg végül az ajkához ért. Íze lassan áradt szét a szájában, s ő végtelen megnyugvással bújt hozzá a nyelvéhez, mosolyogva csiklandozva meg az ízlelőbimbóit.