Csak ültem ott szótlanul és hallgattam őt. Csendben figyelve ahogyan ajkáról elszakadnak a megrészegült szavak. Ő persze nem törődött velük; áthúzta, összegyűrte őket, hanyagul hajítva a sarokba a többi közé. Azok pedig hol a szemetesben, hol pedig a földön landoltak, megszeppenten pislogva egymásra.
Aztán eszembe jutott, hogy milyen veszélyes is ez; vadságával milyen alattomosan csempészi be az életembe a gondolatokat, amelyek majd lassan és precízen falják fel a bizalom utolsó morzsáit is.