Tudod – szívott egy utolsót a cigijéből és a távolba meredve lassan kifújta –, amit érzel vagy gondolsz erről az csak számodra létezik – nézett vissza újra az asztal másik oldalán ülőre és közben gondosan elnyomta a csikket, majd hátradőlt –, a valóság egyfajta torz kivonata. Ami összetart benneteket az valójában nem létezik, pusztán illúzió. Egy kapcsolat csupán múló állapot, törékeny álom arról, hogy létezhet erős kötelék két különálló világ között. Pedig nem. Elég ennyi – csettintett a jobb kezével – és vége, darabjaira hullik. Akármennyire is szeretnéd, mindig egyedül leszel. Soha senki nem tudhatja, hogy pontosan mi zajlik benned és ezért nem is szerethet azért, amilyen igazából vagy… és ezen nem lehet változtatni. – S miközben a fejét csóválta hátranyúlt a kabátjáért, ami a szék támláján pihent.
– Máris mész? – kérdezte a másik.
– Ne haragudj, muszáj – bújt bele a kabát jobb és bal ujjába –, fél óra múlva találkozóm van az illúziómmal és előtte még virágot is kell vennem.