– Játszunk? – kérdezi bé és mielőtt még igennel felelnék már veszi is elő a dobozt. Kihajtja a táblát és felrakja a bábukat; egyet neki, egyet nekem.
– Új szabály van – mondja és közben huncutan mosolyog –; ha én dobok, te lépsz, ha te dobsz, én lépek. Te az én bábumat mozgatod, én a tiédet.
– Rendben – felelem, majd tovább folytatja.
– Hatosra újra kell dobnod. Ha utolérlek, akkor kimaradsz. Itt a start.
– De hol a cél? – kérdem.
– Cél? – néz rám kérdőn – Cél az nincs. A cél az, hogy együtt lépjünk, olyan közel, amennyire csak lehet. Ha nagyon lemaradsz, akkor nincs több dobásod és vége a játéknak.
– És akkor újrakezdjük? – kíváncsiskodom.
– Talán igen – feleli, majd egy pillanatig hezitál –, de másik bábukkal. – majd eldobja a dobókockát és rám néz – Én már dobtam. Te jössz!
¶ játszani
– Eltökéltebben kellene játszani! – mondta Sarah Templeton az összecsukott esernyőjére támaszkodva a kora délutáni napsütésben. – Ebben így nincs semmi ráció. Marmerzié! – szólt a hátrébb álló nőnek, de nem fordult felé.
– Kérem, mutassa meg a fiúknak, hogy miként játszanak mifelénk! – folytatta. – Meggyőződésem ugyanis, hogy szív és lélek nélkül játszani a legsúlyosabb bűnök egyike.
Marmerzié kisasszony pedig lassan felhúzta a szoknyáját a jobb oldalán, közben ujjaival érzékien simogatva végig a harisnyáját. A fiúk dermedten figyelték. Elővett két fényes golyót, melyek a harisnyakötőjéhez voltak rögzítve egy bársony bugyellárisban. Megforgatta őket az ujjai között és kecses mozdulattal eldobta az egyiket, majd kisvártatva utána gurította a másikat. Míg az előbbi kiütötte a pályáról a porban fekvő kopott golyót, addig az utóbbi hajszál pontosan mellette állt meg.
– Nos, igen. – szólalt meg ismét Sarah Templeton, ajka szegletében visszafogott mosollyal nyugtázva a rögtönzött bemutató sikerét, miközben közelebb lépett az egyik fiúhoz. – Jegyezze meg fiatalember, s maguk is – nézett a távolabb állók felé -, hogy az élet szüntelen játék. S ha nem játszák szívből, szenvedéllyel és teljes odaadással, akkor egyetlen pillanatát sem fogják élvezni. – A fiúk megszeppenve hallgatták.
– Marmerzié! – fordult kísérője felé Sarah Templeton. – Kérem induljunk! Meg óhajtom nézni a naplementét a tóparton. – S elindultak a tó felé vezető sétányon, melyet dús koronájú fák öveztek.