A fák koronája boltívként hajolt a sétány fölé. Az ágak között átszűrődő reggeli napsütés tarka mintákat rajzolt a földre. Még érződött a levegőben a hajnal illata. Sietősre vette a lépteit. Egy pillanatra megállt és körülnézett, majd egy hirtelen mozdulattal levette a kabátját és a bokrok közé hajította. Elindult a rét felé, de alig tett meg néhány lépést, amikor újra meg kellett állnia. Érezte, ahogy a kabátja belső zsebében levő fegyver a mellkasához nyomódik. Levette és az előbbinél nagyob gonddal rejtette el egy fa mögé, ahol nem szúr szemet az arra sétálóknak. Tovább indult, s hamarosan elérte a rétet. A reggeli harmattól nedves lett a cipője. Nem szerette ezt. Igyekezett nagyobbakat lépni, hogy minél kevesebb harmatcsepp keresztezze útját. Melege volt. Kibújt a kabátjából, s ahogy kezében fogta, valami kemény tárgyat vélt felfedezni benne. Ekkor neszt hallott a háta mögül, de még mielőtt hátra tudott volna fordulni előreesett arccal a fűbe. Súly nehezedett a hátára, moccanni sem bírt. Oldalra fordította a fejét. Egy százszorszép nézett rá. Szirmain csillogva játszott a reggeli napfény.