Valami volt a levegőben azon a délutánon. Bével sétáltunk a Dunánál és sokat nevettünk. Élveztük, ahogy a langyos levegő csiklandozza az arcunkat. Kifeküdtünk az egyik mólóra egymás mellé és néztük a nagy kék eget. Rég nem csináltunk már ilyet. A túlpart felett sárkány alakú felhők kergetőztek. Bé meg is jegyezte, hogy egyszer még belőle is lehet sárkány. Kicsi, zöld, egyfejű – viccelődött. Nem, belőled nem – feleltem mosolyogva. – Vagy ha mégis, hát Te lennél a világ legkedvesebb sárkánya.
És tényleg.