Ott feküdtünk a fűben és néztük a nagy kékséget odafent. Egyetlen kósza felhő sem volt az égen. Ekkor Bé hirtelen felült és jobb kezével kotorászni kezdett a táskájában, miközben a ballal azt a fűszálat szorongatta, amit az imént még olyan nagy odaadással rágcsált. Megvan! – mondta lelkesen és egy tábla csokoládét húzott elő a táskája mélyéből. Az pedig fogta magát és unottan lekonyult, olvadtságáról tevén tanúbizonyságot. Bé egy pillanatig töprengve nézte, majd óvatosan felnyitotta, belemártotta a mutatóujját és bajuszt rajzolt magának a barna masszából. Szeretnél így is? – kérdezte nevetve. S én szerettem.