Hajnali kettő is elmúlt már. Óvatosan csukta be maga mögött az ajtót. Lassan, halkan szabadult meg a ruháitól a fürdőszoba felé tartva. Kezét az arcához emelte. Még érezte rajta az illatát. A vágy és vágyódás semmihez sem fogható bódító illatát. S ahogy nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkát; egy pillanatra még belényilalt az íze, mely megfakulva keveredett sajátjával. Felkapcsolta a villanyt. A zuhany alatt még utoljára végigsimogatta bal karját, mely még most is borsózva emlékezett az első pillanatra, mikor bőre a bőréhez ért. Ezernyi vízcsepp milliónyi nyelve próbálta lenyalni testéről az emlékeket. Csak ott legbelül, ott mélyen bent nem volt semmi, ami enyhítette volna a be-bevillanó képek felkavaró kavalkádját, miközben a lefolyóban keringő víz lassan vörösre változott.