Az egyik téli napon az ágyon ért minket az este. Lassan lopódzott be a szobába az ablakon át, nesztelen lépteivel macska módjára cserkészve be a nap utolsó erőtlen fénysugarait. Bé kikászálódott az ágyból s meggyújtott néhány mécsest, majd visszafelé négykézláb mászott felém. Mikor fölém ért kócos haja hatalmas sörényként díszelgett fején, s én akkor azt gondoltam, hogy ő bizony egy oroszlán – nem gondolván bele e nyílvánvaló képzavarba. Nem is igazán juthatott eszembe más, mint hogy én bizony szívesen leszek védtelen áldozat, mert ki nem adná meg magát önként egy ilyen barna szempárnak, legyen az bármilyen veszedelmes is.