Égetett cukor illata bukkant fel a szellőző rejtekéből, melyet minden bizonnyal valamelyik másik lakásból csent magával a tető felé igyekvő légáramlat. Az jutott eszembe, hogy valószínüleg sohasem fogom látni annak a lakásnak a lakóit. Pedig minden bizonnyal náluk is eltörik néha egy-egy pohár, némán körülnéz a hold, becsenget alkalomadtán a postás, s talán egyszer ők is megállnak eltűnődve egy kósza illaton, mely a szellőző rejtekéből merészkedett elő.
Persze a lakások lakói időről-időre cserélődnek. Velem sem lesz ez másképp. Majd eljön az idő, amikor tovább kell állni. Ahogyan eljött itt és most.