Már hosszú percek óta a konyhaasztalnál ült. Tekintete egy fél szelet kenyérre szegeződött, miközben kezével az abrosz szélét babrálta az asztal alatt. Felette a lámpa még imbolygott kicsit. Halkan, félénken. Mert csend volt. Ordító csend. Csak egy tányér és egy pohár földön heverő szilánkjai jelezték az egykori zaj emlékét…
Vélemény, hozzászólás?