Igor Vasilenko kezével az erkély korlátjának támaszkodva figyelte a késő délutáni történéseket alant. A játszótéren gyerekek ültek a homokban, anyukák és apukák figyelő szemeinek tükrében. Odébb a padokon, ahová ilyentájt már árnyékot vetnek a fák, a környékbeli idősek pihentek. A percek a maguk szokott vidám-unalmas módján peregtek.
Igor Vasilenko a szájához emelte a jobb kezében pislákoló cigarettát és füsttel töltötte ki tüdeje legeldugottabb zugát is. Amikor kifújta, keserédes gondolatok hagyták el ajkait, melyek némi tétovázás után elenyésztek a légben. Elnyomta a csikket és bement a lakásba.
Az erkély üresen és mozdulatlanul nézett utána.