Öltözni kezdett a hajnali félhomályban. Halkan, hogy ne ébresszen fel. Lábujjhegyen egyensúlyozva lépkedett a parkettán a tegnap este szétszórt, kihűlt darabjai között. A parkettán, aminek minden lépés fáj. A szemem sarkából figyeltem, hogy miként simul finom bőrére sokat látott hétköznapi jelmeze. Leült a kanapé szélére, s ahogyan arcát az ablak felé fordította néhány könnycsepp gördült le az arcán. De nem volt szomorú. Úgy vált meg tőlük, mint leveleiktől ősszel a fák.
Óvatosan feszült meg a kilincs rugója és halkan kattant a zár.