Bé már fél órája kutakodott valami után, fel s alá rohangálva a lakásban. Kihúzott minden fiókot, belenézett minden poros tetejű papírdobozva, de még mindig nem találta amit keresett. Nyomában álmos tárgyak pislogtak zavartan a szőnyegen szerteszét. A szekrény mélyén aztán egy zörgős ám puha zacskót megtapogatva elmosolyodott. Óvatosan kibontotta és magához ölelte a benne rejlő barna plüssmackót. Lehúnyta szemét és halkan sóhajtott egyet…

Néha meg kell állnunk egy pillanatra és visszanézni, hogy honnan jöttünk és miről álmodoztunk, amikor még a határ a csillagos ég volt. Álmaink, mint plüssmackók rejtőznek sötét szekrényeink mélyén. Plüssmackók, amikhez nem is oly rég még annyira ragaszkodtunk. Volt idő, amikor még nem tudtuk elképzelni, hogy bárhová is nélkülök menjünk. Aztán ez persze idővel megkopott. A mackók felköltöztek az íróasztalokra, polcokra, bevetett ágyak párnái közé, s irántuk való ragaszkodásunk lassan feledésbe merült…