(Kicsi Ühü és az álmok világa – részlet)

Rózsaszín pirkadat lopódzott aznap reggel a Határtalan erdő mögé, hogy onnan lepje meg a völgyben élőket. Mi tagadás, rájuk is fért már némi vidámság, mert napok óta szürke felhők takarták el a szivárványos eget. Nem mintha nehéz lett volna elkergetni őket, hiszen köztudott, hogy a völgyben messze földön híres felhővarázsló él. Neki pedig igazán nem került volna semmibe vicces formára gyúrni az égen úszó szürke maszlagot. De most valahogy ő is lustának bizonyult és füle botját sem mozdította. Ezért történhetett meg az, hogy a környéken élők szomorkás unalomba süppedve várták a nap első sugarait. A napot meg ugye nem kell félteni, ha munkáról van szó. Nem csak hogy nem kell félteni, de példát is lehetne venni róla! Meg is kérte a reggelt, hogy gyönyörűséges színekkel kergesse el ezek a rút felhőket. Mert hát kinek jó az, ha nincsenek színek és a színekkel együtt vidámság sincs? Bizony senkinek.
Hát emígyen kúszott a rózsaszínes reggel, miközben Macskaféle – aki szerfelett mókás macska hírében állt – ámulva nézte a Felejtés hegyének lábánál ücsörögve. Egészen belefeledkezett a nézésbe, mert észre sem vette, hogy Nemtudomki közeledik felé szorgos léptekkel.

– Jó reggelt Macskaféle! – köszönt oda Nemtudomki és már ment is volna tovább, de megtorpant, mert nem kapott választ. Azt pedig mindenki tudja, hogy olyan még sohasem fordult elő, hogy Macskaféle ne köszönt volna vissza valakinek. Ő ugyanis lelkes köszönő hírében állt. Nemtudomki ezért rövid szüntetet iktatott be szorgos lépkedései közé. Türelmesen nézte Macskafélét, aki még mindig nagy kerek szemekkel bámult az ég felé.

– Krkhmm – köszörülte meg a torkát Nemtudomki, mert bármennyire is türelmes volt, azért a türelem is elfogy egy idő után. Macskaféle erre fel is kapta a fejét, illetve inkább a tekintetét kapta le az égről.

– Sz..szia Nemtudomki! Akarom mondani jó reggelt! – szólalt meg Macskaféle.

– Nem akarlak ám zavarni, mert látom, hogy nagy nézésbe fogtál így korán reggel. Csak gondoltam köszönök.

– Dehogy zavarsz! Láttad milyen szép napfelkelténk van? Csuda szép színek lesznek ám! Most ugyan még csak rózsaszín, de ha vársz még egy kicsit, akkor biztosan lesz még szivárványosság is – magyarázta Macskaféle lelkesen, s közben még a szemei is csillogtak.

– Igen, láttam. Jókedvre is derültem tüstént. Már ideje volt eltüntetni ezt a csúnyaságot az égről. Egyébként jól vagy? Még sohasem láttalak ilyen korán ébren. – nézett Nemtudomki kérdően Makcsafélére.

– Persze, jól vagyok. Vagyis… azaz… igen, jól.

– Csak azért kérdezem, mert összefutottam az imént Kétalakival a völgyben és ő mesélte, hogy tegnap oroszlános bőgést vélt hallani a hegy felől. S hát a környéken nem ismerek más macskafélét. Gondoltam…

– Jól hallotta. Lógattam az orromat. Ezért is jöttem fel felejteni. De most már sokkal, de sokkal jobb. Már mosolygok is, látod? – s ahogy ezt kimondta, tényleg mosolygásra görbült a szája. A következő pillanatban viszont összeráncolta a homlokát. – Melyik kétalaki volt? Az egyik vagy a másik?

– Hát… – Nemtudomki megvakargatta a fejét, mert ezen tényleg el kellett gondolkodnia – vagy az egyik, vagy a másik. – felelte. – Olyan egyformák, nem?

– Igaz-igaz. – helyeselt Macskaféle és újra elmosolyodott. Most már tényleg kezdett hasonlítani egy mókás macskára. Vagy legalábbis egy vidámra mindenképpen.

– Na, de nekem most már mennem kell, mert vár a nemtudommi – mondta Nemtudomki felelősségteljesen és mehetnékjét bizonyítandó felemelte az egyik lábát, mint aki roppant mód felkészül arra, hogy elinduljon.

– Menj csak nyugodtan! Legyen szép napod és ne feledd a szivárványosságot! – sandított Macskaféle újra az ég felé.

– Szép napot neked is Macskaféle! Aztán ne lógasd ám az orrodat! – mondta Nemtudomki és már indult is tovább.

– Nem fogom, ígérem! – intett Macskaféle utána. Egy kis ideig még az eget kémlelte, majd elindult a Talpalattnyi völgy felé.

Azon a reggelen újra szivárványosan tündökölt az ég és bodros bárányfelhők játszottak a szélben. Vidámság költözött a völgy lakóinak szívébe és már eszükbe sem jutott, hogy tegnap még szürke felhők takarták el a színeket.