Gyűrödten ébredtél és szótlanul. Arcod beszédesebb volt mindennél. Nem csupán az éjszakáról volt szó. Sokkal többről annál. Hiszen minden úgy történt, ahogyan megálmodtuk. Kiskifli-nagykifli, mint a nagy könyvben. Végtelen izgatottság és béke minden érintés. Csak van, amit nehéz feledni. Ami hajszol, nem hagy nyugodni éjszakákon át. Vonalat húz közéd és közém. Azt mondatja veled, hogy te van és én és nem mi. Pedig jól tudod, hogy egyszer minden ágyat bevetnek. S mit nem adnál azért, ha végigsimíthatnád a lepedő makulátlan tengerét, melyet majd este kíméletlenül összegyűr a vágy. De addig vajon hány bevetetlen ágynak fordítasz hátat?
Szeretném érezni a vonatozás illatát. Elsuhanó házak, fák és életek felgyorsított filmjének mozivászna előtt ülve szeretnék elgondolkodni a létezés értelmén és értelmetlenségén. Fél szemmel meg szeretném lesni az összebújó szerelmes párt néhány üléssel előrébb, a nagymamát; miként okítja unokáját, a kalauzt; amint mindenki életéből elcsend egy-egy percet, a szemüveges öregembert; aki könyvéből csak ritkán néz fel, s a jól öltözött társaságot; akik éppen hevesen diskurálnak valamely aktuális történésről…
Meg szeretnék érkezni állomásokra, ahol sohasem jártam még, s el szeretnék indulni újabbak felé. Közben majd azt gondolom, hogy világgá megyek és ez az út örökké fog tartani, emígyen konzerválva magamban azt a furcsa érzést, ami azután maradt bennem, hogy utoljára láttalak…
Bé belépett a szobába. A talpa alatt süppedős szőnyeget érzett. A nappali csillárjának fénye már az ajtótól pár lépésnyire a sötétségbe veszett. Ösztönösen nyúlt a kapcsoló után. Halk kattanás hallatszott. Lágy fény öntötte el a szobát. Régi bútorok illata csiklandozta meg az orrát. Bé egy pillanatig azt hitte, hogy tüsszenteni fog. Érezte, ahogy a csiklandozás egyre erősebb és erősebb lesz. Már szinte az egész orrát hatalmába kerítette, mikor is hirtelen egy szempillantás alatt eltűnt. A süppedős szőnyeg nagyobbik mintája egy polcos szekrényig vezetett. Játékosan követte a minta kanyarulatait, a lábait szorosan egymás után téve, ahogyan a gyerekek szokták. Ott állt a polc előtt. Régi könyven sorakoztak szorosan egymás mellett. Kivéve egyetlen, szemlátomást szándékosan kihagyott kis zugot. A halvány fény oda már csak alig ért el. Furcsa alakzat pihent mozdulatlanul a félhomályban. Ekkor belépett Té.
– Látom megtaláltad. – és miközben ezt mondta; szinte észrevétlenül mosolyra görbítette ajkait.
– Megtaláltam? – fordult az ajtó felé Bé – Mm… mit is? – nézett kérdőn Tére, majd újra a polc felé – Ja! Igen! Mi is ez tulajdonképpen?
– Búgócsiga. – mondta Té.
[…]