Kezével görcsösen a földet markolva levegő után kapodott. Szilaj paripák vágtattak tajtékzó mellkasán, vadul taposva ki belőle élete utolsó emlékeit. Mikor végre lélegzethez jutott; forró lehelete tűzként perzselte a puszta kiszáradt talaját. Minden rémülten hallgatott, de fülében dobot pergetett a rettenet. Lehajoltam hozzá s a fülébe súgtam; ha haldoklasz is, csak csendben, ne ébreszd fel az alvó újszülött gondolatokat. Majd megfogtam kezét, hogy érezzem amint kiduzzadt ereiben miként üti az élet az utolsó taktust.