A kulcs csörrenve-csúszva állt meg a konyhaasztalon. Sötét kávészemek néztek értetlenül egymásra, majd az iménti fényesség után ismét elsötétült előttük a világ. Najan kinyitott egy üveg bort, töltött magának, majd bement a szobába. Leült a földre és hátát az ágynak támasztotta. Száraz vörös a száraz vöröshöz ért.
Sötét volt. És csend.
Najan a kanapén ült szótlanul és bal kezével az öngyújtójával játszott szemlátomást idegesen. Már egy ideje hallgatta őt s azon tűnődött, hogy milyen sekélyesek is ezek a szavak. A következő pillanatban felállt, odament az ablakhoz és rágyújtott. Lent az utcán lassan araszoltak az autók a kora esti forgalomban. Ahogy ott állt a fényben a kifújt füst sötét sóhajként hagyta el ajkait.
– Amúgy ezt pontosan hogyan is gondoltad? – szakította félbe megunván a magyarázkodást.
– Hát, igazából nem gondoltam, csak azt hittem, hogy esetleg te… – hangzott a bizonytalan válasz.
– Majd én… na persze.
S ahogy ezt kimondta újra eszébe jutott, hogy reggel elfogyott a kávé és a bolt egy óra múlva zár.
¶ oroszlán
Az egyik téli napon az ágyon ért minket az este. Lassan lopódzott be a szobába az ablakon át, nesztelen lépteivel macska módjára cserkészve be a nap utolsó erőtlen fénysugarait. Bé kikászálódott az ágyból s meggyújtott néhány mécsest, majd visszafelé négykézláb mászott felém. Mikor fölém ért kócos haja hatalmas sörényként díszelgett fején, s én akkor azt gondoltam, hogy ő bizony egy oroszlán – nem gondolván bele e nyílvánvaló képzavarba. Nem is igazán juthatott eszembe más, mint hogy én bizony szívesen leszek védtelen áldozat, mert ki nem adná meg magát önként egy ilyen barna szempárnak, legyen az bármilyen veszedelmes is.
…aztán elfordult a kulcs a zárban, maga mögött hagyva megannyi emléket, vidám nevetéseket, huncut kacsintásokat, tétova könnyeket, hajnalig tartó virrasztásokat. S nem maradt más, csak néma csend, melyet néha meg-megtör a utca távoli zaja, miközben néha – mikor senki sem látja – sóhajtanak egyet a nagy fehér falak…
Az elfelejtett szavak temetőjében gaz lepi el a sírokat. A ravatalozó kopott falai közt néma ének kíséri utolsó útjára a holtakat. Névtelen fejfák magánya között szótlanul bolyong a kimondatlan elmúlás szele.
A vihar első hírnökeként szélből tekert ösvényeken sietve próbált eleget tenni a anyaföld hívó szavának. A város széléhez érve még egy pillantást vetett egy didergő bokorra, majd nem messze tőle az aszfaltra csókolta nedves árnyékát. Az ég a földbe olvadt azon a fülledt nyárvégi éjjelen.
¶ utolsó
Égetett cukor illata bukkant fel a szellőző rejtekéből, melyet minden bizonnyal valamelyik másik lakásból csent magával a tető felé igyekvő légáramlat. Az jutott eszembe, hogy valószínüleg sohasem fogom látni annak a lakásnak a lakóit. Pedig minden bizonnyal náluk is eltörik néha egy-egy pohár, némán körülnéz a hold, becsenget alkalomadtán a postás, s talán egyszer ők is megállnak eltűnődve egy kósza illaton, mely a szellőző rejtekéből merészkedett elő.
Persze a lakások lakói időről-időre cserélődnek. Velem sem lesz ez másképp. Majd eljön az idő, amikor tovább kell állni. Ahogyan eljött itt és most.
¶ ízed
Vékony ujjai közé vette a ribizlifürt szárát és mohón fejtette le róla a pirosló szemeket, melyek rendre eltűntek ajkai között. Egymás után követték egymást a fürtök. Szinte a számban éreztem a ribizli szemek savanykás ízét, amely lassan, ám kérlelhetetlenül árad szét az ízlelőbimbók erdejében. Aztán eszembe jutott a csókja, s az emígyen szembetűnő hasonlóság. S amíg az immáron lecsupaszított magányos fürtöket néztem, nem tudtam elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy már nem szeretném érezni ízét a számban.
Mezítláb állt a morzsákon, melyek felszisszentek súlya alatt. Egy pillanatig eltűnődött azon, hogy milyen is az, amikor két kiszáradt ajak egymáshoz ér. Ott csüng rajtuk a vágy, de valahol mégis oly idegenek. Vagy akár említhetnénk az izzadt bőr sós ízét.
¤Látomásaim közben rendre értelmüket vesztik a szavak.¤
Pisze orrával óvatosan egy picit hozzáér a virágok szirmához, s azok kedvesen megcsiklandozzák őt. Mosolyog rájuk, s ők odavannak a mosolyáért. Héne után megfordulnak a virágok.