…csak ültem ott, némán. A cukor pedig hirtelen utat tört magának a habon át a forró csokoládé sötét mélységeibe…
… elmélázott rajta, aztán felcsillant a szeme. Beleöntötte a tejszínt a teájába és gyermeki lelkesedéssel nézte a gomolygó gyönyörűséget…
…felvette az utolsó szem meggyet a tálból és a száránál fogva pörgetni kezdte – ujjbegyei között ide-oda morzsolgatva azt. A duci meggy pedig hűségesen rezgett és forgott az egykoron életet adó száron, még most is makacsul belékapaszkodva. Aztán hirtelen gondolt egyet és mégis elengedte. A pörgést zuhanás váltotta fel, majd egy puha huppanás, mikor megérkezett a konyha kövére. Még némi gurulás a minták között s végleg megállt az asztal lábánál. Testére néhány porszem ragadt, melyeket a kövezetről szedett fel magára. De ő rendületlenül mosolygott. S pirospozsgás arcán vele mosolyogtak a porszemek…
¶ döcög
– Döcög ez a szöveg… – mondta Bé, továbbra is a papírt fürkészve. – Valahogy nem jó a ritmusa – folytatta, s miközben ezt mondta, mintha egy huncut mosoly rajzolódott volna arcára. Egy óvatlan pillanatban kitette oldalra a jobb lábát, s a következő mondat már nem tudott időben megállni; óhatatlanul átesett rajta. Bé ártatlan szemekkel lehajolt érte, felvette, leporolta, megigazította a pontot a végén – mely az eséstől kissé elcsúszott -, majd a nadrágja egyik zsebébe csúsztatta. – Írd inkább azt, hogy pont-pont-pont! – nézett rám komoly tekintettel, s egy pillanatnyi csend után kitört belőlünk a nevetés.
…billegett a bőgő a sarokban… …bele-belekapott a húrokba egy fürge kéz… …táncolt a zongorán egy dallam… …szétolvadt a füstben egy cin… …bársonyos hang a fülemhez ért… …két korty száraz vörös között egy kósza mosoly… …s talán nem is volt való, mikor hozzám ért az a puha váll…
Nem hiányzik semmi más, csak egy öreg sercegő, kattogó lemez, melynek barázdáin szánkózik fel s alá a gramofon tűje. Nem hiányzik semmi más, csak egy karcos hang, mely maga mögé utasítja a pianínót és a bőgőt. Nem hiányzik semmi más, csak egy pohár whiskey s a csilingelő jégkockák, mikor belekortyolok. Nem hiányzik semmi más, csak egy kopott bőrfotel, mely magába húz s körülöttem összezárul a világ. Nem hiányzik semmi más, csak egy szó, amit lecsókolhatok ajkaidról; édes, sós, savanyú, keserű. Nem hiányzik semmi más…
…már ősz volt. Hamisítatlan álmos, csípős őszi reggel. Az út szélén állt. Bal kezét a nadrágja zsebében melegítette. A jobban egy cigit morzsolgatott, de nem gyújtotta meg. Tekintete a távolba meredt. Nem messze egy fa ágán holló károgott. Rekedt hangja fájdalmasan hasított bele a hűvös, párás levegőbe. Felnézett rá. Egy pillanatig nézték egymást, majd a madár felreppent. Nyomában megremegtek a dermedt levelek. Haját a füle mögé simította majd megindult kifelé a városból. Egy fekete autó suhant el mellette. A hátsó ülésen a kisgyerek mackót szorongatva, az orrát az üveghez nyomva még látta ahogyan fázósan felhajtja kabátja gallérját, miközben hajába bele-belekap a szél…
…azon a délutánon egy huncut szellő bújt Héne tincsei közé és összekócolta őket, zegzugos kuszaságba rendezve aranyló hajfürtjeit. Repül a hajam! – mutatta Héne kacagva. S ugyanez a szellő csiklandós mosolyt rajzolt ajkamra, míg valahol a közelben egy sudár fa igenlően bólogatott…
…nyár volt. Egy fáradt és esős éjjel. Ott álltunk kettő körül a megállóban csurom vizesen és vártunk az éjszakaira. Magamhoz öleltem és megcsókoltam. Puha ajkairól csókoltam le az ezüstös esőcseppeket. Aztán csak álltunk ott némán, az esőbe vesző várost fürkészve. Arcán halkan gördültek le a vízcseppek. Csak néztem, ahogy az eső lassan lemossa az utolsó csókunk ízét. Majd mintha begördült volna a busz és nyomában felsírtak volna a tócsák. Mintha valamit mondott volna még, mielőtt az ajtók sziszegve összezárultak. Aztán megint csend lett. Csak az eső esett, fáradt, szüntelen. S többé nem láttam őt…
…még füstölgött kicsit a csikkje, én pedig rátapostam. Élveztem a cipőm alatt sercegő por hangját, ahogyan fájdalmasan vergődik a járda és talpam között. Aztán mindez beleolvadt a hűvös reggeli nyüzsgés zajába. Én pedig zsebre vágtam a kezemet és az arcommal elálltam egy fáradt napsugár útját…