…már ősz volt. Hamisítatlan álmos, csípős őszi reggel. Az út szélén állt. Bal kezét a nadrágja zsebében melegítette. A jobban egy cigit morzsolgatott, de nem gyújtotta meg. Tekintete a távolba meredt. Nem messze egy fa ágán holló károgott. Rekedt hangja fájdalmasan hasított bele a hűvös, párás levegőbe. Felnézett rá. Egy pillanatig nézték egymást, majd a madár felreppent. Nyomában megremegtek a dermedt levelek. Haját a füle mögé simította majd megindult kifelé a városból. Egy fekete autó suhant el mellette. A hátsó ülésen a kisgyerek mackót szorongatva, az orrát az üveghez nyomva még látta ahogyan fázósan felhajtja kabátja gallérját, miközben hajába bele-belekap a szél…
…azon a délutánon egy huncut szellő bújt Héne tincsei közé és összekócolta őket, zegzugos kuszaságba rendezve aranyló hajfürtjeit. Repül a hajam! – mutatta Héne kacagva. S ugyanez a szellő csiklandós mosolyt rajzolt ajkamra, míg valahol a közelben egy sudár fa igenlően bólogatott…
…nyár volt. Egy fáradt és esős éjjel. Ott álltunk kettő körül a megállóban csurom vizesen és vártunk az éjszakaira. Magamhoz öleltem és megcsókoltam. Puha ajkairól csókoltam le az ezüstös esőcseppeket. Aztán csak álltunk ott némán, az esőbe vesző várost fürkészve. Arcán halkan gördültek le a vízcseppek. Csak néztem, ahogy az eső lassan lemossa az utolsó csókunk ízét. Majd mintha begördült volna a busz és nyomában felsírtak volna a tócsák. Mintha valamit mondott volna még, mielőtt az ajtók sziszegve összezárultak. Aztán megint csend lett. Csak az eső esett, fáradt, szüntelen. S többé nem láttam őt…
…még füstölgött kicsit a csikkje, én pedig rátapostam. Élveztem a cipőm alatt sercegő por hangját, ahogyan fájdalmasan vergődik a járda és talpam között. Aztán mindez beleolvadt a hűvös reggeli nyüzsgés zajába. Én pedig zsebre vágtam a kezemet és az arcommal elálltam egy fáradt napsugár útját…
Lehangolom a gitáromat egy egész hanggal és basszernak képzelem magam és azt kiáltom neked a hifi mellől a fürdőszobába, hogy kám ez jú ár.
Bár azóta a törött poharat eltüntette valaki a konyhából, megint más valaki kitakarított, s volt talán egy harmadik is, akinek az illata csak lassan fakult meg, miközben a polcon őrülten kergette egymást a karácsonyra kapott karóra kis- és nagymutatója…
Bé rámmosolygott, majd egy pici puszit nyomott az arcomra. Azt mondta; azért kapom, mert összekócolom a felhőket. Nevettem rajta. Az út túloldalán egy fehér kutyus futva megszimatolta az ellenkező irányba igyekvő idegen lábbelijét, miközben a póráz másik végén majdnem lefagyizta magát a lány…
– Nem vagyok tündér.
– Hanem mi vagy?
– Valami változik.
– Mi a neved?
– Azt hiszem nem létezem.
– Kérsz csokit?
– Csak valaki elképzel engem.
– Ma reggel elaludtam.
– Szeretném tudni, hogy ki ő!
– Nem is voltak olyan szép felhők.
– Furcsa, hogy számomra semmi sem igazi.
– Szereted az elektronikus zenét?
– Mégis, mintha szerelmes lennék belé.
– Néha olyan szomorú°